HTML

Friss topikok

Bajnokok Ligája (BL) döntő és a Snapszer

2010.05.23. 23:07 sajtosstangli


Na de a srácok összegyűltek, hogy közösen tekintsék meg ezt a méltán híres, de méltatlanul túlspirázott eseményt. Természetesen én nem voltam jelen, mert jobb dolgom is akadt épp.

A meccsről annyit tudok, amit hallottam úgy menetközben villamoson, utcán, tömegben, miegyéb. Emberek fele azt hangoztatta, hogy nagyon jó volt nyilván, ezek azok a magányos vagy páros indiánok amelyek minden BL meccset megnéznek, mert BL, és másnap hangoztatják Gundel-Takács által mondott okosságokat, vagy a sportban (Nemzeti Sport) megjelenteket ezáltal elemezve a történéseket, vagy Inter szurkolók (?).

A nép másik fele, aki azt szavalja úton-útfélen felháborodottan (?), hogy mi az, hogy 9 év után nem nyert a Báyern, mert.. és akkor itt jönnek a fámák arról, hogy mért voltak jobbak a bajorok.

Na ez az amiben én nem tudok és nem is akarok pálcát törni, mert nem érdekel, se az Inter védekezős játékölős alakítása, se a Báyern, de még csak a BL se. Ezen a ponton meg megállok, mert szerencsére még van 19 nap a vb-ig, a többit majd talán akkor tálalom..

 

 

 

 

 

 

 





 

 

 

Forrás: AFP

Vissza a Snapszerra

Régebben a srácokkal ráuntunk a pokerre, így előkerült a magyar kártya, vagy Tell-kártya.  Tell, mert az 1827-ben Kolozsvárott bemutatott, de 1804-ben Schiller által írt Tell Vilmos-dráma szereplői láthatók az alsón és a felsőn. ’70-es években megtalálták az ős lapokat egy angol gyűjtőnél és kiderült, hogy azt egy Schneider József pesti kártyafestő alkotta. Azért a svájci figurákkal, mert az 1848/49-et megelőző mozgalmi hangulatban nem lehetett magyar szereplőket megjeleníteni a lapokon. Maga a történet egy kicsit cizelláltabb, akit érdekel keressen rá neten.

 

Magáról a játékról röviden:

 

Érdemes megjegyezni, hogy a másik neve 66 mert ennyi pont kell, hogy valaki nyerjen, 2-4 játékos szükségeltetik hozzá. További leírás: hu.wikipedia.org/wiki/Snapszer

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forrás: net

Fontos tudni továbbá, hogy a K. még mindig nem érti a játékot, legalábbis úgy csinál, a másik K meg nem figyel oda rendesen és ezért nem tudja, hogy mi van épp. 

Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, mert szerintem sokkal változatosabb mint a poker. Főleg, hogy most újonnan törvényileg tiltott is a francia kártyás népbetegség. :)

Szólj hozzá!

Címkék: kártya magyar tudósítás poker bl döntő tell donto helyett dolphins vilmos 66 snapszer májámi dolfinz

A bejegyzés trackback címe:

https://delfinmeccs.blog.hu/api/trackback/id/tr402026376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása