HTML

Friss topikok

Első bejegyzés

2010.05.06. 20:02 sajtosstangli

Szerdán ismét láthatták kedvenceiket a MIAMI DOLPHINS kitartó rajongói. Sajnos ezúttal csak a bwin online közvetítését tudtam figyelemmel kísérni, ugyanis más elfoglaltságaim támadtak ekkor. De beszámolónk hírértékéből ez mit sem von le, a cserejátékosok segítségével a félidőben és a mérkőzés végén is volt lehetőségem webkamerás kapcsolatba lépni a meccs legjobbjával illetve a gólszerzővel.
A mérkőzés első perceiben nehézkesen mozgott a csapat, de Golyó az 5. percben megcsinálta élete húzogatós cselét saját kapujától 1 méterre, Selmo mögött. Ekkor tűnt fel egy kétes származású úr az újbudai pálya drótkerítésén túl, aki nem volt más, mint a fehérorosz válogatott 2 hónappal ezelőtt elveszett játékos megfigyelője, róla majd még később.
A félidő hátralévő részében a csapatok mezőnyben gyúrták egymást, aminek következtében a „felek kisebb csomagokat cseréletek” (id. Knézy Jenő, 2004). Az első játékrész végén esett az első gól, melyet a delfinek szereztek egy fatális „falt” (:D) utáni 12,23 méteres szabadrúgás következtében Norbert, a Rikimárin ollózott a kapuba, a sügér ellenfél kapus lábai között. A mérkőzés eddig lefolyt részében a két hálóőr teljesítménye között nem volt különösebb különbség, mert egyiknek se volt köze a játékhoz addig. A szünetben mikrofonvégre akadt Golyóval következik egy rövid riport, kollégánk már ott van a pálya szélén:
Képzelt riporter: Láttuk sikerült a húzogatós csel, gratulálunk. Sokat gyakorolta?
G: Köszönöm. Igen, főleg edzés után maradtam ott mindig, mikor a többiek már a presszóban fogyasztották az előre csomagolt zsíroskenyeret.
K.r.: Most 1-0 az állás. Ön szerint van reális esélye annak, hogy az ellenfél megfordítja a második félidőben a meccset?
G: Ha így játszunk tovább és tudjuk tartani az eredményt, akkor nem valószinű.
Kr.: Köszönjük, most pedig azonnal folytatódik a mérkőzés.
Már felálltak a csapatok és a képzelt kezdősípszóval már el is kezdődött a második félidő. Az ellenfél kissé agresszívebben futballozik, de a srácok ha mást nem Ádám könnyed faltjaival felszántják a pályát. Semmi különös nem történt az első negyed órában ezért inkább készítek egy interjút (k.r.) a fehérorosszal (f.o.), ha már itt van.
K.r: Jó estét! Maga mit csinál itt? És mért pont 2 hónap után tűnt fel újra?
f.o.: ’estét! Játékost figyelek meg, mert ez a dolgom. Aki teljesít azt viszem az MTZ Ripo Minsz csapatához próbajátékra. Aki nem felel meg ott azt eladjuk legális szervkereskedőknek, mert feleslegesen ne vesszen kárba senki.
K.r.: Köszönjük. Most vissza a meccshez.

Közben még a fehérorosszal csevegtem az ellenfél kiegyenlített, a delfinek meg becserélték Kanczlert. (de hogy minek:) Nem tudom melyik történt előbb, de mindegy is. A lényeg, hogy 1-1. Nagy erőkkel rohamoznak tovább, nincs elveszett labda. Az ellenfélnél történt egy sajnálatos baleset azt követően, hogy az egyik srác véletlenül belefejelt Ádám könyökébe. Szegényért közelebb kell hozni a kórházat. Ádám nem érti mi történhetett. Az ellenfél játékosai nagyon indulatosak kezdenek lenni, Kanczler ezért már a negyedik cigije mellé issza a nyolcadik energiaitalát és már futott is. Selmo tehetetlen a konstruktív passzív játékkal szemben kap is még egy gólt. 1-2. Továbbiakban még Rizzónak van egy távoli kísérlete, de a kapus kivédi a szemüket. Kanczler meg, áh, fél méterről.. mindegy.. Aztán az ellenfél fél méterről.. persze hogy gól. "És ezzel beállt az 1:3-as végeredmény."

 Közben a fehérorosz félve kérdezi, hogy felénk is ilyen szar-e a foci, mire a kolléga válasza: „Nem, ez csak délibáb.” – Ő megpróbált mindent, de hiba, innen nem kell neki senki. Azaz mégis, annak a szervei, akit kórházba vittek, mert annak minek. Elsiet, még pont utoléri a szirénázó mentőt..
Mérkőzés végén a delfinek irányítója és edzőjét kértük, hogy értékelje a jelen lévők által látottakat:
K.r.: Hogy érzi, ez a teljesítmény elég lesz a bajnokság megnyeréséhez?
Rizzo: Ha a srácok így hajtanak tovább nem lesz ezzel gond, de az ellenfél játékosai túrták a pályát és meg is lett az eredménye. Elveszítették egy társukat, hát kell ez a feszültség nekünk?
K.r.: Én ezt nem tudhatom, ön volt az öltözőben. Mit mondott a félidőben a srácoknak? Végül mennyiben teljesítették a megbeszélteket?
R.: Azt mondtam, hogy előre srácok, jó lesz ez, csak nem szabad leengedni. Sajnos a mérkőzés végére mind mentálisan mind fizikálisan elfáradtunk, de örülök, hogy legalább az első félidőben vezettünk. Volt sikerélményünk is, de ezek a sügérek nem voltak jobbak nálunk két góllal. Kiegyenlített meccse volt, de a végére elfáradtunk és nem jöttek úgy össze a begyakorolt figurák.  
Az ellenfélről teljesítményét csak azért méltattam részletesebben, mert őket nem ismertem korábbról. Bár néha azaz érzésem, hogy a delfinek önmaguk legnagyobb ellenségei. Éljen a ferpléj. Később kaptam még egy sms-t, hogy a srácok rendben hazaértek. Puszil Anyukátok!

Szólj hozzá!

Címkék: tudósítás stb dolphins meccse májámi dolfinz tudositas

A bejegyzés trackback címe:

https://delfinmeccs.blog.hu/api/trackback/id/tr401979873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása